2012. november 9., péntek

16. Még , hogy nyugtuk lesz....



Junhyung pov:

Fáradtan estünk le a repülőről több órás repülőút után.Nem viccelek Yoseob tényleg úgy esett le.Gyönyörű látvány volt,ahogy ott fekszik és segítségért kiabál.Segítettem volna neki,de valami kis hang azt súgta a fejembe,hogy inkább csak röhögjem ki.Miután sikeresen felszedtük azt a dinkát a földről,megkerestük a saját táskáinkat,majd a reptérről kivonulva taxira kezdtünk vadászni.Mielőtt elindultunk volna felhívtuk a hotelt,ahol Donnáék tartózkodnak.
-Én nem beszélek velük ezek nem e-földi nyelven beszélnek.-nyújtotta a telefont felénk Yo.
Végül Seung és az én sikertelen próbálkozásunk után,Woonie-nak sikerült megszereznie a szállás címét.
Fogtunk egy taxit Dujun-nak hála eltaláltunk a hotelig.

Gikwang pov:

Reggel előbb keltem, mint Doona ezért úgy gondoltam, hogy úgyis lazítani, romantikázni jöttünk,meglepem barátnőmet egy  romantikus reggelivel.Mivel nem nagyon ismerem a terepet ezért segítséget kellett kérnem, attól a mosolygós baromtól.Persze az étel elkészítésében is segített nekem , amit nem is bántam.

Mikor végeztünk nehezen ,de megköszöntem , hogy segített nekem az étel elkészítésében.Visszamentem a szobába, ahol Doona még aludt. A tálcát le raktam az éjjeli szekrényre én pedig az ágy szélére ültem le. Simogatni kezdtem szerelmem arcát, közben pedig apró puszikkal láttam el mire elkezdett mocorogni.Egyre lejjebb haladtam a puszikkal mikor leértem a hasához elkezdett nevetni.~Szóval akkor itt nagyon csikis vagy~ Gondoltam magamba miközben folytattam tovább.

- Jó-Jó fenn vagyok csak ne csináld tovább!- nevette el magát.

- Jó reggelt!- csókoltam meg.- Csináltam neked reggelit.- vettem el a tálcát az éjjeli szekrényről majd elé raktam.

- Oohh.. köszönöm..- adott egy puszit az arcomra.- Egy kérdés. A palacsintát egyedül csináltad?- nézett rám sejtelmesen.

- Igen. Vagyis nem teljesen..Segítséget kértem Ji Ho-tól vagy , hogy hívják azt a gyereket.

- Ááh.. Így már minden világos.- közben neki láttunk a reggelinek.- Ez finom volt.- nyelte le az utolsó falatott.

- Várj! Még hátra van egy valami.- tettem le a tálcát és kifutottam a "konyhába" a desszertér.- Itt is vagyok.Tudom nem nagy cucc,de a csokit én olvasztottam meg.-vágtam Hero fejet.Doona már nyúlt volna az első falatért ,de megállítottam.- Csak nem gondolod azt , hogy ez egy sima romantikus reggeli?-néztem sejtelmesen,de barátnőm ezt nem nagyon értette,ezért gyorsan kerestem egy kendőt és bekötöttem szemét.Majd úgy kezdtem eletetni mikor már magától nyitotta ki száját megcsókoltam. Mármentem volna tovább mikor megállított.
- Várj most én jövök..- vette le a kendőt a szeméről majd felém nyújtotta ezzel jelezve , hogy rakjam fel magamra.

Doona pov:

Mikor megbizonyosodtam, arról , hogy barátom nem lát semmit elkezdtem össze kenni arcát. 

- Tüntesd el az arcomról ezt...- vette le a kendőt a szemeiről.- És nem akárhogyan , hanem puszikkal..- eleget tettem kérésének és elkezdtem tisztítani arcát.

Gikwang pov:

 Elégé beindultam  ezért lehúztam Doonáról a pólót majd újra megcsókoltam.

-szabad?-kérdeztem miközben fejemmel a csokis tál felé böktam.-Mit meg nem teszek érted-kuncogott alattam édesen.Elnyúltam az említett édességig és csepegtettem belőle egy kicsit a hasára,nyakára és természetesen a dekoltázsára is.

Eszem ágában sem volt letörölni,inkább nyelvem segítségével tisztítottam le.Lassan haladtam hasaaljától egyre feljebb és feljebb. Kiélveztem minden kis porcikáját,de ahogy halottam nem csak én élveztem. Barátnőm jóleső sóhajokkal adta tudtomra,hogy nem bánta meg döntését. Mikor a melleihez értem kicsit tovább időztem fel ami fel is tűnt az alattam fekvő lánynak.

-Látom megtaláltad a kedvenc területed-simított végig arcom élén egészen a tarkómig. Felhúzott magához,majd egy szenvedélyes csókba invitált. Maga alá fordított és egy játékos mosolyra húzta ajkait.-Most én jövök-meg sem várta reakcióm,már vette is le rólam a pólóm. A csokiért nyúlt és gondosan folyatta mellkasomra. Hatalmas vigyorral a képén hajolt felsőtestemhez,hogy eltüntesse a finomságot. Kezei az oldalamon jártak fel és le ezzel is fokozva a pillanat varázsát. Én sem tétlenkedtem, mancsaimat fenekére vezettem és egy erősebbet markoltam bele,mire Doona egy nagyobbat nyögöt. Folyamatosan masszíroztam kerek idomát mikor is hangos kopogás zavar meg minket. Most még szerelmemet sem érdekelte ki akar megzavarni minket folytatta azt amit eddig is csinált.

-Szobaszerviz!.kiabáltak kintről.Azonnal megálltunk eddigi cselekedeteinkben,majd egymásra néztünk. Ez a hang ismerős volt.Túl ismerős.

-Mond,hogy nem azok akikre gondolok-sóhajtott Doona miközben lemászott rólam. Az ajtó felé siettem,hogy megnézzem igaz-e amire gondoltunk vagy már egyszerűen paranoiások is lettünk.Elfordítottam a zárba a kulcsot,mire az a látvány fogadott amit elméletileg egy hétig nem láthattam volna. A fiúk álltak előttem teljes harci díszben,bőrönddel felszerelkezve

- Meglepetés!- fogták meg a bőröndöket majd beakartak jönni ,de ekkor eszembe jutott , hogy mit is zavartak meg bekiabáltam Doonának.

- Doona öltözz fel vendégeink vannak!

- Szóval meg fogadtátok a tanácsainkat.Ügyes fiú.- veregette meg a vállam.

- Tudtam , hogy ti vagytok.. Elfogyott a kaja ? - jött ki Doona a szobából.

- Igen..- bólogattak helyeslően.

- És miért nem rendeltetek ?- kérdeztem miközben át öleltem barátnőmet.

- Rendeltünk ,de az nem volt olyan finom , mint amit Doonajéknál szoktunk enni.- válaszolt Yoseob.

- Ez most célzás volt arra, hogy csináljak nektek kaját?- kérdezte barátnőm miközben kibontakozott ölelésemből mivel a fiúk hevesen bólogatni kezdtek.

- Mit szeretnétek enni ?-  indult a konyha felé.

-Öhmm... Mindegy csak kaja legyen.- kiabált utána a konyhába Yo . Miután megcsinálta a kaját mindenki asztalhoz ült és enni kezdett.

- Már hiányzott ....- dőlt hátra Woonie miközben hasát simogatta. Doona pedig összeszedte a tányérokat és vissza ment a konyhába míg ő bent mosogatott addig én beszéltem a fiúkkal.

- Figyeljetek .. Kérnék tőletek valamit.- kezdtem bele.

- Igen és még is mit ? - érdeklődött Seung.

- Van egy idegen vezetőnk Park Ji Ho'nak hívják és van egy olyan sejtésem , hogy Doonára hajt szóval annyi lenne a feladatotok , hogy megfigyeljétek őt.

- Ez menni fog..- tette ölbe a kezét Juny.- Akkor szerintem mi most megyünk és elkezdünk nyomozni. Gyertek fiúk.- állt fel majd az ajtó fele mutatott.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése